Itt vagy: www.gyomro.hu » Hrek » "Egy frissen sült cipóért cserébe egy zsák lisztet kérnek"
Így foglalták össze a környező települések polgármesterei az önkormányzatokat érintő hatalmas pénzelvonást.
Januárban ismét megrendezésre került a "polgármesterek reggelije", amelyet évekkel ezelőtt Gyenes Levente Gyömrői polgármester kezdeményezett a környékünkön lévő nyolc település vezetőjének részvételével. Ez a negyedéves fórum lehetőséget biztosít a polgármestereknek összehangolni stratégiájukat, tapasztalatokat cserélni egymás között, valamint nem titkolt célja, hogy erősítse a települések kapcsolatát egymással. Idén Pécel és Szöllősi Attila polgármester úr volt az első házigazdája a tanácskozásnak, a Pèceli Club 11 étteremben.
A megbeszélésen szinte csak egyetlen téma került szóba: az önkormányzatok adósságkonszolidációja, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó pénzelvonás. Kiderült, Gyömrő koránt sincs egyedül ezzel a problémával. Minden polgármester beszámolt arról, hogy lehetetlen nullásan, vagy pozitív mérleggel tervezni a költségvetést, mert egyszerűen túl sok pénz von el az idei évtől az állam.
A címsorban megfogalmazott vicces, de sajnos nagyon konkrét arányokat bemutató példa jól szemlélteti a kialakult helyzetet.
A jelenlévő polgármesterek közös fellépést határoztak el, hiszen együtt talán nagyobb figyelmet kapnak "fentről".
A kormányzati elképzelés nagyon jó, hiszen országszerte rengeteg önkormányzat szenved a túlzott eladósodástól szögezte le Gyenes Levente.
Hozzátette azt is, hogy azok a kis és közepes önkormányzatok kerülhetnek nehéz helyzetbe, akik nem nyakló nélkül vették fel a hiteleket. Gyömrő is ezek közé tartozik. Ezáltal az elvonás sokkal több pénzt visz el, mint amit visszakapnak az adósság-konszolidációval.
A pozitív kormányzati szándék így visszájára fordul ezekben az esetekben. Ezért fontos, hogy ezek a települések erről mindenképpen tájékoztassák a döntéshozókat.
Tipikus példaként hozta fel Ecser helyzetét, ahol egy fillér hitel nem terheli a települést és mégis őket is érinti a pénzelvonás. Idén először kell Ecsernek több tízmilliós hiánnyal szembe nézni emiatt.
A polgármesterek hamarosan a képviselőtestületek elé terjesztik közös beadványukat.
Hauser Antal, 2013-01-30 08:09:22