Itt vagy: www.gyomro.hu » Hrek » Átadtuk a Védőnői szolgálat felújított épületét
Ma délelőtt ünnepélyes keretek között átadtuk a Védőnői szolgálat felújított épületét. Európai uniós támogatásból illetve önkormányzatunk által biztosított önerőből valósult meg az energetikai korszerűsítés. Kicseréltük az ablakokat, szigeteltük az épületet, korszerűsítettük a fűtési rendszert. Ezen kívül nyitottá tettük az udvart a kerítés elbontásával, és egy kedves kis zöld felületet alakítottunk ki az épület előtt. Az ünnepségen a Bóbita ovi gyermekei adtak elő népi táncokat.
Beszédében Mezey Attila alpolgármester kiemelte: egy felújítási folyamat végét jelenti ez az átadás, hiszen tavaly az önkormányzat saját pénzforrásból az épület teljes belső részét felújította.
Ennek a pályázatnak köszönhetően a Védőnői szolgálat épülete után már meg is kezdődött a rendőrőrs épületén felújítása. A KEOP-os pályázat keretében önkormányzatunk 26.664.627 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott az Európai uniós regionális fejlesztési alapjától, melyet önkormányzatunk 4.705.523 forint önerővel egészít ki. Így összesen a két épületre 31.370.150 forintot költünk.
Hauser Antal, 2014-04-04 11:13:45