Itt vagy: www.gyomro.hu » Hírek » Névadó ünnepség a Művészeti Központban
Ma délután ünnepélyes keretek között leplezték le Fehér József portréját a Hankó István Művészeti Központ tánctermében. A terem Fehér József nevét viselte eddig is, ezután pedig az ismert és kedvelt gyömrői néptánc tanár életrajza is olvasható a teremben.
Gyenes Levente polgármester ünnepi beszédében elmondta: sokat gondolkodtak a Művészeti Központ épÃtése után, hogy kikrÅ‘l nevezzék el a termeket, illetve magát az épületet. Véleménye szerint a legjobb döntés született akkor, amikor megbecsült és elismert gyömrÅ‘iek neveit választották. A polgármester kijelentette: az, hogy Fehér József, Hankó István vagy épp Furuglyás Géza nevét viselik az épület termei legfÅ‘képp nekünk, az épület használóinak megtisztelÅ‘, hiszen ezek az emberek mind-mind maradandót alkottak, tanÃtottak , neveltek.
A szép számban megjelent vendégek elÅ‘bb megtekintették a Fehér József életérÅ‘l és a Rozmaring TáncegyüttesrÅ‘l szóló kiállÃtást, majd a szÃnházteremben 2001-es néptánc-fevételeket nézhettek meg.
Fehér József 1949 óta élt családjával GyömrÅ‘n. A Rozmaring néptáncegyüttessel a hazai élvonalba tartoztak, mellette a PetÅ‘fi Sándor MűvelÅ‘dési Ház igazgatója is volt rövid ideig. GyömrÅ‘n rengeteg gyermeknek tanÃtotta a néptáncot, sokan közülük a mai napig is táncolnak.
2001-ben közéleti munkájáért elismerő oklevélben részesült. 2013-ban, életének 71-ik évében hunyt el.
Hauser Antal, 2014-04-27 20:02:59