Itt vagy: www.gyomro.hu » Hrek » Teleki gimnázium: növekvő népszerűség - interjú Gyenes Levente polgármesterrel
Az igazgatási szünet után első munkanapon Gyenes Levente polgármesterrel beszélgettünk a Miklós bolt előtti csomópont napokon belül kezdődő felújításáról, illetve a Teleki gimnázium növekvő népszerűségéről is.
A nyár közepén járunk, általában ez az az időszak, amikor ahogy mondani szokás a fű sem nő. Így van ez egy város, egy polgármester életében is?
Egyáltalán nem! Természetesen a nyári szezon bizonyos szempontból kevesebb munkát ad számomra is, de szeretek dolgozni, úgyhogy találok magamnak és a kollégáimnak is feladatokat. A polgármesteri hivatalban most volt egy hét igazgatási szünet, szerencsére a munkatársaim is feltöltődhettek. Augusztusban szintén lesz még egy hét leállás, de ez évek óta így megszokott. Ezt leszámítva ilyenkor is dolgozunk. Most például a Miklós bolt előtti csomópont felújítását és átépítését készítjük elő.
Milyen beruházás valósul ott meg?
Ez a kereszteződés, mely a Szent Imre és Szent István utak találkozása, az egyik legforgalmasabb pontja a városunknak. A vasút túloldalán élők többsége ezen keresztül közelíti meg a városközpontot. Naponta ezres nagyságrendben közlekednek itt lakosaink gépkocsival, biciklivel vagy épp gyalogosan. Viszont talán ez a legrosszabb állapotban lévő csomópont Gyömrőn: a kereszteződés nem belátható, kátyús az út, a szélei letöredezettek, az árak bedőlt, nincs normális járda. Már az év elején, az idei költségvetés tervezése idején eldöntöttük, hogy rendbe rakjuk ezt a részt. Kiszélesítjük a kereszteződést, új burkolatot kap az autóút, járdát építünk és rendbe rakjuk a vízelvezető árkokat is. Az idősebben talán emlékeznek rá, hogy az egyik ottani épületben korábban egy temetkezési iroda működött. Később önkormányzatunk tulajdonába került, ám évek óta üres, mára életveszélyessé vált. Ezt lebontjuk, helyén egy szép közparkot alakítunk ki.
Pont ez alatt a csomópont alatt fut városunk vízellátásnak gerincvezetéke. Ezt is érinti a felújítás?
Igen! Amikor két évvel ezelőtt egy közel egymilliárd forintos uniós projekt keretében felújítottuk Gyömrő ivóvízbázisát, akkor többek között azt a főnyomócsövet is kicseréltük, ami a vízműtől a Szent István majd Nefelejcs utcákon keresztül fut. Csak ez a pár száz méteres szakasz nem lett kicserélve. Most azonban ez is megtörténik. Így emiatt remélhetőleg hosszú évekig nem kell felbontani az új utat.
Mikorra készülhet el a csomópont?
A hét második felében felvonulhat a kivitelező, remélhetőleg a jövő héten elkezdődhet a munka. Alapvetően a teljes kivitelezést úgy fogjuk megvalósítani, hogy a lakosok számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon. A közlekedést biztosítani fogjuk, esetleg egy-egy olyan nap lehet, amikor le kell zárni a teljes kereszteződést. Összességében szeretnénk augusztus végére mindennel végezni. Persze mindez nagyban függ az időjárástól is, de bizakodó vagyok. Ami fontos, hogy a környéken élőket szórólapokon is tájékoztatni fogjuk.
A nevelési-oktatási intézményekben a nyár valóban a leállás időszaka: kiürülnek az iskolák, időszakosan az óvodák is. Korábban már olvashattunk róla, hogy a gyerekek „helyett” munkások vették birtokba az épületeket.
Valóban a nyári szünet idején van lehetőség az előre tervezett karbantartások elvégzésére. Bár az általános iskoláinkban az oktatási részt – mint mindenhol – átvette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, az épületek fenntartása és karbantartása továbbra is a mi feladatunk. Lett volna lehetőség ezt is átadni az államnak, sok település így is tett. Én azonban azt gondolom, hogy az elmúlt idestova 12 évben a tudatos intézmény-felújítási programnak köszönhetően magas színvonalú közintézményeket tudhat magáénak városunk. Csak úgy láttam biztosítottnak a színvonal fenntartását, ha a karbantartást és fenntartást mi magunk végezzük továbbra is. Gyömrői gyerekek járnak az iskolákba, mi pedig megfelelően szeretnénk gondoskodni róluk. Az elmúlt hetekben meg is kezdődtek az erre az évre tervezett munkálatok. Így például a Csokonai utcai iskolában a vizesblokkok karbantartása és a folyósok festése valósult meg, a Rákóczi iskolában kerítést építünk valamint térkövezni is fogunk, a Weöres iskola központi épületében a folyosók festése valósult meg. Egészen augusztus végéig zajlanak a munkák, gyakorlatilag minden nevelési-oktatási intézményt érintenek.
Ha már oktatás: mi a helyzet a Teleki Gimnáziummal?
Rendben működik, és ez a mai viszonyok közepette nagy szó! A gimnázium fenntartója a Széki Teleki László Közalapítvány. Önkormányzatunk ebben az évben is 10 millió forinttal támogatja az iskola működését. Nagyon fontos számunkra, hogy megfelelő szintű középfokú oktatás is legyen Gyömrőn. Ehhez kell azonban az is, hogy minél több gyömrői és környékbeli gyerek jöjjön a gimnáziumba, hiszen csak a megfelelő tanulói létszámok mellett biztosítható az iskola működése. A vezetőség és a tanári kar szerencsére remek munkát végez, így egyre vonzóbb a fiatalok számára a „gyömrői gimi”. Átlátható, jó színvonalú oktatás zajlik az iskolában, ahol kifejezetten gyerek centrikusak a tanárok. Az elmúlt időszakban több alkalommal is jártam a gimnáziumban, így a jó hangulatról magam is megbizonyosodhattam. De ennél sokkal fontosabb, hogy a számok is azt támasztják alá, hogy felfelé ível a Teleki Gimnázium: 2014-ben a gimnáziumi és szakközépiskolai tagozatokra összesen 185-en jelentkeztek. Ez azt jelenti, hogy ennyi továbbtanuló jelölte meg az iskolát valahányadik helyen a felvételi lapján. Ez a 185 fős létszám pedig nagyon jó, szemben a tavalyi 110, vagy a tavaly előtti 172 fővel. Azt gondolom, hogy ez a létszámnövekedés nagyon pozitív dolog! Egyébként idén végül a gimnáziumi képzésre 23, míg a szakközépbe 35 tanulót vettek fel. Természetesen az iskola vezetése, és mi magunk is látjuk, hogy mik az aktuális trendek, milyen új képzéseket lehetne adott esetben elindítani. Ezek még vonzóbbá tehetnék a gimit. Ez fontos azért is, mert az előző évhez képest a 2013/2014-es tanévre 3 százalékkal csökkent a gyömrői lakhellyel rendelkező tanulók aránya. Márpedig hatalmas kincs egy helyben működő gimnázium, ahova nem kell adott esetben naponta órákat utazni.
A gyerekek nagy örömére az iskolakezdés még odébb van, azonban addig is több nagy rendezvény lesz Gyömrőn…
Szerencsére ezen a téren is kiemelkedik városunk! Arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy egyre több olyan rendezvény van Gyömrőn, melyet civil szervezetek, egyesületek szerveznek. Valóban hamarosan az egyik kiemelt gyömrői rendezvényre kerül majd sor. Augusztus 30-án lesz a Lecsófőző és Hagyományőrző Fesztivál. Évről-évre több ezren jönnek erre a rendezvényre, mely remek lezárása a nyárnak. Ennek a keretén belül pedig ugye idén is lesz Parasztolimpia, ahol immáron hagyományosan a városvezetés is rajthoz áll.
Természetesen az augusztus 20-hoz köthető programok, valamint a tűzijáték sem maradhat el, úgyhogy ismét eseménydús hónap elé nézünk! Bízom benne, hogy minél több lakosunkkal találkozom majd valamelyik rendezvényen!
Hauser Antal, 2014-07-28 16:16:42