Itt vagy: www.gyomro.hu » Hrek » Elhunyt Rónaszéki Ferenc

Elhunyt Rónaszéki Ferenc

83 éves korában elhunyt Rónaszéki Ferenc építész, sok gyömrői épület megálmodója, a közösségi és vallási élet egyik aktív és elismert tagja.
 1931-ben született Soroksáron és szüleivel 1935 óta éltek Gyömrőn éltek a Sallai utca, ma Rudolf utca 60-ban. Édesapját kilenc évesen vesztette el, így édesanyja nevelte fel három testvérével együtt. Szigorú nevelésben részesült, alapelvei voltak a tisztelet a szeretet és a vallás - ezek formálták az általunk is ismert erős, egyenes jellemmé. A családi kötelékek mindig fontosak voltak számára, mindenben támogatták egymást. Minden évben augusztus 20-ián benépesült a Rudolf utcai kert a 20 unokával, a feleségekkel, férjekkel. Ez a nagycsalád a mai napig sok-sok erőt adhat a gyászoló rokonoknak s jó példa lehet mindannyiunk számára.


1954-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán és több beruházást koordinált az országban a 60-as évektől a 80-as évek közepéig, Gyömrőn pedig nagyon sok családi házat viseli a keze nyomát. A mai polgármesteri hivatal épületének elődje volt a TÖVÁL épülete, ennek az építőipari vállalatnak alapító tagja és főmérnökeként dolgozott.


A helyi közélet aktív tagja volt. Fiatalkorától focizott a gyömrői focicsapatban. 1954-ben az aranycsapat Gyömrőn játszotta az utolsó meccsét a legendás londoni 6: 3 előtt, ahol Ő „fogta” Puskás Ferencet - erről később sok anekdotát hallhattunk. Egy kis jegyzet is őrzi az Aranycsapat tagjainak aláírását erről az eseményről.
Tudását, ismeretségét mindig igyekezett a helyi közösség szolgálatára fordítani, hiányát mindannyian érezzük.


Temetése 2014. szeptember 25-én 15 órakor lesz a falusi temetőben. Temetése után 16 órakor hálaadó szentmisét mondanak érte a Jézus Szíve katolikus templomban.

Gyömrő Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala valamennyi dolgozója nevében részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak, rokonoknak, barátoknak.


Nyugodjék békében!
 

Hauser Antal, 2014-09-23 14:56:58

« elz kvetkez »