Itt vagy: www.gyomro.hu » Hrek » Megújulhat a Teleki Kastély?

Megújulhat a Teleki Kastély?

 Nagyon úgy tűnik, hogy igen. Legalábbis ez derül ki abból a kormányhatározatból, ami csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. Ennek értelmében a kormány támogatja és kiemelt célnak tekinti a Nemzeti Kastélyprogram megvalósítását, a programban szereplő kiemelt jelentőségű, a nemzeti kulturális örökség részét képező 35 kastély fejlesztését és egységes kezelését.


A 35 kastély között megtalálható a gyömrői Teleki Kastély is. Az épületben hosszú idő óta általános Iskola, speciális szakiskola, készségfejlesztő speciális szakiskola, diák- és gyermekotthon működik. A most megjelent kormányhatározat alapján ez az épület is legkésőbb 2015. március 1-ig a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ vagyonkezelésébe kerül. (jelenleg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez tartozik) Az Ő feladatuk lesz az épületek őrzése, karbantartása, a fejlesztésekhez szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek rendezése.


A határozatban szereplő 35 épületből jelenleg 19 van a vagyonkezelőnél – többek között a gyömrői épület is – ezen épületek fenntartására és felújítására 2015-ben 1.1 milliárd forintot csoportosítanak át a Forster Gyula központhoz. A fejlesztések előkészítéséhez 2015-ben további 679 millió forintot kap a központ. A Nemzeti Kastélyprogram végleges koncepcióját - beleértve a program ütemezését, a finanszírozás hazai és nemzetközi forrásait, valamint a megvalósításhoz szükséges intézkedéseket - 2015. március 1-jéig kell a kormánynak beterjeszteni.


Önkormányzatunk évek óta rendszeresen felvetette felsőbb fórumokon, hogy a kastély épülete alkalmatlan arra a feladatra ami betölt: a gyerekeknek jobb, modernebb körülményekre lenne szükségük. Másfelől pedig a kastély és környezete olyan műemléki érték, amelyre áldozni kellene.
Legutóbb 2013. novemberében írta meg ezzel kapcsolatos elképzeléseit Gyenes Levente polgármester a Pest Megyei Közgyűlés akkori elnökének. Ebben a megküldött anyagban sok egyéb fejlesztési ötlet mellett szó volt a kastélyról is, mint lehetséges kiemelkedő megyei szintű fejlesztésről.

"Kastély-körút a főváros körül" - időfonal a Barokktól a Historizmusig, ezt a címet kapta a kastéllyal kapcsolatos fejlesztési koncepció. Ebben polgármesterünk többek között ezt írta: „A Főváros körülötti gyűrűben (30 km) tematikus kastély-útvonal kialakítása, amely egész hétvégés örökségturisztikai programot biztosít, és szolgáltatásaiban megfelel a XXI. századi modern látogatói igényeknek.” Az önkormányzatunk által megküldött tervben 9 település kastélyai szerepeltek. A mostani kormányhatározatban ezek közül négy megtalálható.


Bízunk benne hogy a kastélyokkal kapcsolatos fejlesztési tervek szépen fokozatosan megvalósulnak, így adva turisztikai vonzerőt a budapesti agglomerációnak. Mint ahogy azt is reméljük, hogy a gyömrői Teleki kastélyban jelenleg tanuló gyerekek számára valóban megfelelő intézményt találnak majd az illetékesek!
 

Hauser Antal, 2014-11-21 12:01:56

« elz kvetkez »