Itt vagy: www.gyomro.hu » Hírek » Márciusban kezdÅ‘dik a kibÅ‘vített szennyvíztelep próbaüzeme

Márciusban kezdődik a kibővített szennyvíztelep próbaüzeme

Szerda délelőtt a Hankó István Művészeti Központ adott helyet annak a sajtónyilvános eseménynek, melyen a Gyömrői szennyvíztelep bővítési munkálatainak aktualitásairól számoltak be.

A 2022 májusában megkezdett munka az előzetes ütemterv szerint halad, a vasbeton műtárgyak elkészültek, a szükséges csövek is a földben vannak már. A vonatkozó hatósági eljárások után várhatóan márciusban megkezdődhet a hat hónapos próbaüzem. Ennek befejeztével, vagyis az év végén állhat át a telep a kibővített rendszerre, mely a mostani 3500m3-es napi kapacitásról közel 5000-re növekszik. Egyúttal technológiai fejlesztésnek köszönhetően a régi eszközök is megújulnak.

Fekete Tibor, a kivitelező Penta Kft. projektvezetője elmondta, a folyamatokból a lakosság semmit nem érzékel majd.

Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő kiemelte a beruházás fontosságát. Mint mondta, több településen is korlátozni kellett a szennyvíz rákötéseket a telep túlterheltsége miatt. A beruházásnak köszönhetően ezek a korlátozások megszűnhetnek majd, tette hozzá.

A beruházás állami finanszírozásban, mintegy 2.2 milliárd forintból valósul meg.  

Bori Donatella, 2023-01-25 13:51:54

« elõzõ következõ »