Itt vagy: www.gyomro.hu » Városvezetés

Menü az oldal alján

Városvezetés

Gyenes Levente

Polgármester
Gyömrő 2000 Kör
Ügyfélfogadás: minden csütörtök délelőtt előzetes bejelentkezés alapján.
Telefon: +36 29 330 011 (122)

Tősgyökeres gyömrői család sarja, felmenői apai ágon, az 1800-as évek elejéig Gyömrőre vezetik vissza családfájukat. 2002-ig vállalkozások és társadalmi szervezetek felépítésével, szervezésével és vezetésével foglalkozott, irányítása alatt tíz vállalkozás áll és több országos és nemzetközi szervezetben is vezető tisztségeket töltött be. A helyi közélettel 2000-ben a Gyömrő 2000 Körön keresztül kezdett megismerkedni, majd a Gyömrő 2000 Kör színeiben 2002-ben indult a polgármester választáson, ahol nagyarányú győzelmet aratott. Az elmúlt 12 évben polgármesteri tevékenységéhez köthető az aszfaltprogram, amely szinte az összes utat és utcát érintette városunkban, vagy a Gyömrői Tófürdő teljes rekonstrukciója, a városközpont fejlesztése, új művészeti központ építése. Kapcsolatrendszerének köszönhetően az elmúlt három ciklusban milliárdos nagyságrendben sikerült pályázati forrásokat szerezni a város fejlesztéseihez. Jelenleg is több olyan pályázat kivitelezése vagy megindítása zajlik, amelyben személyes lobbyerejét is hasznosítja Gyömrő érdekében. A 2014. évi választásokon a leadott szavazatok 70%-át megszerezve lett újra városunk polgármestere. Nem tagja egyetlen politikai pártnak sem.

Mezey Attila

Alpolgármester
Gyömrő 2000 Kör
Ügyfélfogadás: előzetes bejelentkezés alapján.
Telefon: +36 29 330 011 (127)

Születése óta él Gyömrőn, a Pázmány utcában. Iskolai végzettségére nézve agrármérnöki és szakközgazdász diplomával rendelkezik. 1998-ban 23 évesen választották független önkormányzati képviselővé lakókörzetében. Az 1998-2002 közötti önkormányzati ciklusban az Ipari és Kereskedelmi Bizottság elnökeként, a Pénzügyi Bizottság tagjaként dolgozott. 2002-ben lakókörzetében újból képviselővé, majd Gyömrő város alpolgármesterévé választották, mely tisztségét azóta is betölti. Alpolgármesterként fő feladatköre a városfejlesztés, az önkormányzati intézmények és a város pénzügyi gazdálkodásának irányítása, valamint a képviselő-testület munkájának szervezése. Tagja több, a városban működő társadalmi szervezetnek is. Tevékenyen vett részt a játszótér építési és járdaprogramban, kulturális rendezvények szervezésében és környezetvédelmi programokban. A 2014. évi választásokon a leadott szavazatok 55%-át megszerezve választották újra. Nem tagja egyetlen politikai pártnak sem.

Menü

Ajánlott oldalak

Egyéb ajánlott oldalak